13. OSZTÁLY

Állami érettségi

A 13. év az állami érettségire való felkészítést szolgálja. A Waldorf-tanterv jellegéből adódóan ugyanis vannak olyan témakörök, amelyek tárgyalására csak ezen az évfolyamon kerülhet sor.
Az érettségire való felkészítés a tantárgyi tételsorok alapján a “Gimnáziumi Érettségi Vizsgaszabály”-zatban foglaltaknak megfelelően történik. A vizsgázást is gyakorolják a diákok. Ez a tanév során két alkalommal, “kisérettségik” formájában, szintén része a készülésnek.

Néhány idézet iskolánk volt tanulóitól:

“A Waldorf iskola számomra tizenhárom élményekkel teli, tartalmas, izgalmas év, amelyre mindig jó lesz visszaemlékezni, és ahonnan bátran, biztos léptekkel lehetett továbblépni.”

Járfás Eszter (SE gyógytornász szak)

“A waldorf iskola életem egyik legjobb döntése volt. Az állami iskola után egy felüdülés. Itt kibontakozhat a diák, és sok mindenben kipróbálhatja magát. Aki nyitott, az nem csak a tanulmányokat teheti magáévá, hanem annál sokkal többet: lelki élményekkel gazdagodhat, átélhet különleges eseményeket.”

Hosszú Lilla (Károlyi Gáspár Református egyetem – teológia)

“Én egy olyan iskolát ismertem meg, ahol lehetőség nyílik rengeteg “dolgot” kipróbálni, azokat megszeretni, megérteni, elsajátítani. Nekem, aki természettudományi képzésre járok sok tudást kellett pótolnom. Kemény volt, de megtettem, bár a ritmust nehezen vettem fel, és meg kellett szoknom az eddig ismeretlen kudarc élményt is.”

Deák Tamás (ELTE)

“A Kispesti Waldorf Iskolában és Gimnáziumot eltöltött évek alatt szerzett tapasztalat segített abban, hogy a továbbtanulásban, valamint az életben jobban meg tudjam állni a helyem másoknál.”

Fábián Máté (autó villamossági technikus)

“A Waldorf iskola egy kaland. Biogazdálkodunk, kirándulunk, kézműveskedünk, színdarabot készítünk, segítünk a szociális gyakorlaton, zenélünk, alkotunk, kiálljuk a bátorságpróbát, végső soron átkalandozunk tanárainkkal és már-már testvéreinkké vált osztálytársainkkal a nagybetűs életbe. Ez a kalandvágy tovább él bennünk, így az élet kitaposott útjai helyett előfordul, hogy új ösvényt keresünk.”

Deák Gabi (SE szülésznő szak)

“Óvoda óta Waldorf iskolába jártam. Elsőre bejutottam az ELTE Természettudományi karára. Nem érzem magam rosszabbnak, mint az évfolyamtársaim, akik sosem jártak Waldorfba, sőt, vannak dolgok, amikben több vagyok náluk, és ezeket nagy részben a Waldorfnak köszönhetem.”

Petz Döni (ELTE)

FEL
Keresés...
Kispesti Waldorf Óvoda, Általános iskola, és Gimnázium

Facebook

ÁLLÁSHIRDETÉSEINK

bezár
  1. A Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium intézményvezetőt keres. A feladat ellátásának feltételei: Felsőfokú vezetői szakképzettség, Waldorf Intézményvezetői Továbbképzés és legalább 8 év Waldorf-pedagógusként eltöltött szakmai gyakorlat. A jelentkezést az intézmény címére várjuk: iskolainfo@waldorfkispest.hu

Waldorf-pedagógiai végzettség előnyt jelent!

PHA+PGlmcmFtZSBhbGlnbj0ibWlkZGxlIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgaGVpZ2h0PSI2MDAiIHNjcm9sbGluZz0ieWVzIiBzcmM9Imh0dHA6Ly93d3cud2FsZG9yZmtpc3Blc3QuaHUvcG9wLXVwLXN6aW5oYXovIiB3aWR0aD0iMTA1MCI+PC9pZnJhbWU+PC9wPg==
bezár

Nyitott Kapuk

A Kispesti Waldorf Iskola megrendezi az óvoda és az iskola iránt érdeklődők számára aNyitott Kapuk rendezvénysorozatát. Ezekre a kedd délutánokra azokat az érdeklődőket várjuk, akik szeretnének bepillantást nyerni a Waldorf pedagógiába, és a Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium életébe. Az első alkalomra gyerekeket is szívesen látunk, a további előadásokra viszont csak felnőtteket várunk!

Időpontok:

  • 2015. február 10. 17 óra Kiállítás a diákok munkáiból, közben az iskola diákjai zenélnek. Kb. 18:30-tól festés.
  • 2015. február 24. 17 óra Előadás az intézmény történetéről, valamint általánosságban a Waldorf pedagógiáról. Kb. 18:30-tól Euritmia.
  • 2015. március 3. 17 óra Iskola: a Waldorf pedagógia 1-12. osztályig tartó íve. Óvoda: Beszélgetés az óvodai Waldorf pedagógiáról.
  • 2015. március 10. 17 óra Iskola: az elsős osztálytanító bemutatkozása. Óvoda: tájékoztatás a jelentkezés módjáról, kérdezz-felelek.

SÜRGŐS ÁLLÁSHIRDETÉS

bezár

Kispesti Waldorf Iskola egyetemi, vagy főiskolai tanári diplomával rendelkező osztálytanítót keres leendő 1. osztálya mellé 2017. szeptemberétől.

Önéletrajzokat az iskolainfo@waldorfkispest.hu e-mail címre várjuk.

SÜRGŐS ÁLLÁSHIRDETÉS

bezár

Kispesti Waldorf Iskola egyetemi, vagy főiskolai tanári diplomával rendelkező osztálytanítót keres leendő 1. osztálya mellé 2017. szeptemberétől.

Önéletrajzokat az iskolainfo@waldorfkispest.hu e-mail címre várjuk.

ÁLLÁSHIRDETÉSEINK

bezár
  1. A Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium intézményvezetőt keres. A feladat ellátásának feltételei: Felsőfokú vezetői szakképzettség, Waldorf Intézményvezetői Továbbképzés és legalább 8 év Waldorf-pedagógusként eltöltött szakmai gyakorlat. A jelentkezést az intézmény címére várjuk: iskolainfo@waldorfkispest.hu

Waldorf-pedagógiai végzettség előnyt jelent!

Ajánld fel adód 1%-át egyesületünknek!

Nem árulunk el titkot, hogy egy non-profit szervezet, mint a mienk is, egyik nagy anyagi segítségét az SZJA 1%-ának felajánlása jelenti.
Ezzel a lehetőséggel minden adófizető állampolgár élhet, eldöntheti, melyik szervezetet támogatja úgy, hogy neki semmibe nem kerül.
Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, hiszen ha nem nyilatkozol, az államkasszába megy a pénz, pedig az 1% egy-egy szervezet létét jelentheti.

bezár
Adószámunk: 18080100-1-43
Köszönjük felajánlásodat! Adataidat bizalmasan kezeljük!