9. OSZTÁLY

Az kilencedik osztály hangulata:

A kilencedik osztályos ifjú érzelem dús, idealista de egyben kételkedő is. Emelkedett emberszeretet jellemzi. Önmagával szemben olykor elégedett, olykor elégedetlen. Ennek az érzésnek az elfogadásában feladatok sokaságával lehet segíteni, az érzelmi hullámzást egyensúlyba hozni. A tanítás során megmutatjuk, hogy a világ árnyalt és sokszínű, ennek a sokszínűségnek az érzékeltetése segíthet tompítani, finomítani az erőteljes szélsőségességet. Egy-egy dolgot számtalan oldalról és nézőpontból körüljárhatunk, s érvelhetünk ellene és mellette. Fontos, hogy megtanuljanak érvelni, elfogadni, s megérteni mások érveit.

A főtanítás epochái

Szociális ismeretek:

A jelenkor s az előttünk álló jövő legfontosabb kérdése: a szociális kérdés. A világ jövője attól függ, hogy az emberek képesek lesznek-e egymással való kapcsolataikat áttekinteni, a társadalmi együttműködést tudatosan megteremteni, és folyamatosan alakítani, formálni. A szociális ismeretek a hatodik osztályban kezdődnek és a témakörök fokozatosan épülnek ki a 12. évig.
A felső tagozaton a munka szorosan kapcsolódik a gyakorlati tevékenységhez. Amikor a fiatalok mezőgazdasági, ipari, egészségügyi feladatokba kapcsolódnak be, egy-egy vállalkozás vagy intézmény keretei között, akkor a munkájukhoz az is hozzátartozik majd, hogy az adott egység beágyazódását segítsék a környező társadalmi térbe. Tisztában legyenek az alapvető gazdálkodási folyamatokkal, a könyvelés elemeivel, a piac működésével stb.
11-12. osztályban ismerniük kell az iskola működési módját, mint önigazgató közösséget. Majd kilépve a környezetbe rá kell látniuk az önkormányzat munkájára, a parlamentre, a tömegkommunikáció szerepére. Fontos egy olyan érzület kialakítása, amely öntudatot, tartást, magabiztosságot sugároz. Fontos, hogy úgy érezzék, van tennivalójuk, és képesek cselekedni.

Művészettörténet:

Az ideák világába tekintünk bele a képzőművészet közvetítésével. Az ókori Egyiptom, Görögország és a reneszánsz művészetével foglalkozunk. A szobrászat által megragadott emberképet állítjuk a középpontba.

Matematika:

A legfontosabb a gondolkodás strukturálása, hogy támaszt adjon a kamaszkor rendezetlenségében. Témakörök: geometria, trigonometria, egyenletrendszerek, kombinatorika, amit epochákon és szakórákon is tanítunk.

Irodalom:

A tragédia és ellenpontja, a komédia megjelenési formáival foglalkozunk. A drámatörténet kiemelkedő alkotásaival kapcsolatban szövegalkotási gyakorlatokat folytatunk.

Nyelvtan:

Tananyag a leíró magyar nyelvtan. A nyelvi rendszer megismerése és gyakorlata segíti a fiatalokat abban, hogy támpontot találjanak “elveszett” szókincsük megújításában.

Történelem:

A lázadó kamasz a forradalmakról tanul, az egyes emberek cselekedeteit mozgató eszmékről. A XX. század történetéből a két világháború tárgyalása kerül a tanítás középpontjába.

Földrajz:

Az érzelmektől túlfűtött kamasz szívesen foglakozik a vulkánokkal, miután megtanulja a Föld csontvázát adó kőzetburok felépítését.

Fizika:

Az epochán a hőtágulást, az állapotváltozásokat és a halmazállapot változásokat kísérletekkel járjuk körül, megismerkedünk a hőerőgép és a robbanómotor működésével.

Biológia:

A mozgástannal és az érzékszervek működésébe mélyebben betekintve tudatosítják azt a művészi ismeretanyagot, amit 8, osztályban a csontok tanulmányozásakor összegyűjtöttek.

Idegennyelv:

Az idegen nyelvek tanításában (angol, német) a legnagyobb hangsúlyt a nyelvtani szerkezetekre helyezzük, a beszédkészséget erősítő, és az eredeti nyelven íródott művek feldolgozása mellett.

Kézművesség:

Agyagozás, kosárfonás, fafaragás.

Festés:

Fekete-fehér, fény és árnyék grafittal és szénnel.

Zene:

A népdalok szerkezete, ritmusok.

Dráma:

A drámajátékok felszabadítóan hatnak az önismerettel küzdő kamaszokra, ezek során előkészítjük a művészeti fesztiválon bemutatandó rövid darabot.

Testnevelés:

A Bothmer gimnasztika, és játékok mellett megismerkednek a különféle labdajátékok szabályaival.

FEL
Keresés...
Kispesti Waldorf Óvoda, Általános iskola, és Gimnázium

Facebook

ÁLLÁSHIRDETÉSEINK

bezár
  1. A Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium intézményvezetőt keres. A feladat ellátásának feltételei: Felsőfokú vezetői szakképzettség, Waldorf Intézményvezetői Továbbképzés és legalább 8 év Waldorf-pedagógusként eltöltött szakmai gyakorlat. A jelentkezést az intézmény címére várjuk: iskolainfo@waldorfkispest.hu

Waldorf-pedagógiai végzettség előnyt jelent!

PHA+PGlmcmFtZSBhbGlnbj0ibWlkZGxlIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgaGVpZ2h0PSI2MDAiIHNjcm9sbGluZz0ieWVzIiBzcmM9Imh0dHA6Ly93d3cud2FsZG9yZmtpc3Blc3QuaHUvcG9wLXVwLXN6aW5oYXovIiB3aWR0aD0iMTA1MCI+PC9pZnJhbWU+PC9wPg==
bezár

Nyitott Kapuk


A Kispesti Waldorf Iskola megrendezi az óvoda és az iskola iránt érdeklődők számára aNyitott Kapuk rendezvénysorozatát. Ezekre a kedd délutánokra azokat az érdeklődőket várjuk, akik szeretnének bepillantást nyerni a Waldorf pedagógiába, és a Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium életébe. Az első alkalomra gyerekeket is szívesen látunk, a további előadásokra viszont csak felnőtteket várunk!

Időpontok:

  • 2015. február 10. 17 óra Kiállítás a diákok munkáiból, közben az iskola diákjai zenélnek. Kb. 18:30-tól festés.
  • 2015. február 24. 17 óra Előadás az intézmény történetéről, valamint általánosságban a Waldorf pedagógiáról. Kb. 18:30-tól Euritmia.
  • 2015. március 3. 17 óra Iskola: a Waldorf pedagógia 1-12. osztályig tartó íve. Óvoda: Beszélgetés az óvodai Waldorf pedagógiáról.
  • 2015. március 10. 17 óra Iskola: az elsős osztálytanító bemutatkozása. Óvoda: tájékoztatás a jelentkezés módjáról, kérdezz-felelek.

SÜRGŐS ÁLLÁSHIRDETÉS

bezár

Kispesti Waldorf Iskola egyetemi, vagy főiskolai tanári diplomával rendelkező osztálytanítót keres leendő 1. osztálya mellé 2017. szeptemberétől.



Önéletrajzokat az iskolainfo@waldorfkispest.hu e-mail címre várjuk.

SÜRGŐS ÁLLÁSHIRDETÉS

bezár

Kispesti Waldorf Iskola egyetemi, vagy főiskolai tanári diplomával rendelkező osztálytanítót keres leendő 1. osztálya mellé 2017. szeptemberétől.



Önéletrajzokat az iskolainfo@waldorfkispest.hu e-mail címre várjuk.

ÁLLÁSHIRDETÉSEINK

bezár
  1. A Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium intézményvezetőt keres. A feladat ellátásának feltételei: Felsőfokú vezetői szakképzettség, Waldorf Intézményvezetői Továbbképzés és legalább 8 év Waldorf-pedagógusként eltöltött szakmai gyakorlat. A jelentkezést az intézmény címére várjuk: iskolainfo@waldorfkispest.hu

Waldorf-pedagógiai végzettség előnyt jelent!

Ajánld fel adód 1%-át egyesületünknek!

Nem árulunk el titkot, hogy egy non-profit szervezet, mint a mienk is, egyik nagy anyagi segítségét az SZJA 1%-ának felajánlása jelenti.
Ezzel a lehetőséggel minden adófizető állampolgár élhet, eldöntheti, melyik szervezetet támogatja úgy, hogy neki semmibe nem kerül.
Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, hiszen ha nem nyilatkozol, az államkasszába megy a pénz, pedig az 1% egy-egy szervezet létét jelentheti.

bezár
Adószámunk: 18080100-1-43
Köszönjük felajánlásodat! Adataidat bizalmasan kezeljük!
Ajánld fel adód 1%-át egyesületünknek!

Nem árulunk el titkot, hogy egy non-profit szervezet, mint a mienk is, egyik nagy anyagi segítségét az SZJA 1%-ának felajánlása jelenti.
Ezzel a lehetőséggel minden adófizető állampolgár élhet, eldöntheti, melyik szervezetet támogatja úgy, hogy neki semmibe nem kerül.
Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, hiszen ha nem nyilatkozol, az államkasszába megy a pénz, pedig az 1% egy-egy szervezet létét jelentheti.

bezár
Adószámunk: 18080100-1-43
Köszönjük felajánlásodat! Adataidat bizalmasan kezeljük!