Nyitott Kapuk 2018

/ / Hírek, Programok
Nyitott kapuk 2018
  • Nyitott kapuk 2018

Tisztelt Szülők, Érdeklődők!

A Kispesti Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium megnyitja kapuit az érdeklődők felé.
A már hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő Nyitott Kapuk programsorozaton találkozhatnak pedagógusainkkal, ízelítőt kaphatnak iskolánk/óvodánk életéből.

Nyitott kapuk az iskolában

A keddenként 17 órakor kezdődő előadásokon megismerhetik Intézményünket, bepillanthatnak a Waldorf pedagógiába.Az elhangzó előadások megvilágítják pedagógiánk sava-borsát:
– hogyan tekint az emberre, a gyermek fejlődésére,
– hogyan épül fel a tanítás-nevelés íve az elsőtől a tizenharmadik évig.
… Mindezt annak érdekében, hogy kialakulhasson az az együttműködő szándék, amelynek kísérnie kell a gyermeket és a pedagógusok munkáját, a teljes emberré váláshoz vezető út nehéz feladataiban.

 

A három alkalomból álló találkozás a következő időpontokban és tematikával zajlik majd:

  • február 6. (kedd) 17.00 – 19:00 Az érdeklődők találkozhatnak óvodánk, iskolánk pedagógusaival, illetve megtekinthetik a diákok munkáiból álló „kiállítást”. A személyes találkozás lehetőséget nyújt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel pedagógusainknak.
  • február 20. (kedd) 17.00 – 19:00 A Waldorf-pedagógia íve alsó, közép és felső tagozaton, valamint szó lesz az iskola működéséről.
  • február 27. (kedd) 17.00– 19:00 Részletesebben bemutatjuk az első osztályban folyó pedagógiai munkát. Tájékoztatást adunk az első osztályba történő jelentkezés módjáról és folyamatáról. Bemutatkozik az új osztálytanító.

Az iskolát érintő előadások/beszélgetések az iskola színháztermében lesznek.

Az iskolai jelentkezés határideje: 2018 március 5
A jelentkezéshez szükséges papírok már az első alkalomtól elvihetőek.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a fent feltüntetett időpontokban!

Üdvözlettel: A Kispesti Waldorf Intézmény Tanári Kollégiuma

Nyitott kapuk az óvodában

Március 6. (kedd) 17.00 – 19.00.:
Szeretettel várjuk  az óvoda iránt érdeklődőket. Ezen az alkalmon beszélgetünk az óvoda napirendjéről, a napok-hetek ritmusáról, az óvodába jelentkezésről valamint  a 4-6 éves gyermek fejlődéséről, és az óvodai életből kaphatnak képeket.
Ez az alkalom  felnőtteknek szól, ezért kérjük, ne hozzanak kisgyermeket. Köszönjük!
Üdvözlettel: A Kispesti Waldorf Intézmény Óvónői

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.